Csoóri Sándor 2020-2021

Jelen projekt keretén belül a csernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport 2020 július - 2021 június időszakban tervezett tevékenységének támogatására került sor, viszont a koronavírus világjárvány okozta megszorítások miatt a pályázatban tervezettek lebonyolítása 2021 nyarának végére valósult meg.

A tánccsoport legfőbb célkitűzése a kárpát medence magyar táncdialektusainak, de legfőképp az erdélyi tájegységek táncainak elsajátítása, továbbadása valamint a nagyközönség előtt való bemutatása. Az előbb említettek mellett a tánccsoport tagjai azt vallják, hogy a legfontosabb az elődeink által ránk hagyott táncos és egyetemes hagyomány megélése és a mindennapjainkba való beépítése.

Hivatásuknak érzik a szórványban elő magyarság támogatását is, ezért elő kapcsolatot ápolnak Bákó, Brassó, Hunyad, Szeben és Fehér megyei települések tánccsoportjaival.

 A tánccsoport saját rendezvénye az IKA-vári Néptáncfesztivál is ennek megfelelően a szórványban működő tánccsoportok valamint a székelyföldi tánccsoportok kapcsolattartására fekteti a hangsúlyt viszont a koronavírus okozta megszorítások miatt a 2020 és 2021-es évben nem tudtuk megszervezni a rendezvényt.

Az anyaországgal való kapcsolattartás is fontos szempont a csoport életében. A koronavírus felbukkanásáig évente közös nyári edzőtábort tartottak a Sármelléki Tüskevár Néptáncegyüttessel, amelynek az utolsó kiadására 2019 július végén került sor. A 2020-as évi Romániai törvénykezés értelmében semmiképp nem lehetett külföldi kiutazást megvalósítani, sem az országban szervezni nagyobb csoportos rendezvényt ezért az edzőtábor elmaradt.

2021-ben még mindig körülményes volt a külföldi kiutazás megvalósítása, ugyanis a tánccsoport nagyrésze oltatlan személyekből áll és aki nem oltott az 14 napos karatén időszakra lett volna köteles az anyaországba való beutazáa valamint a hazaérkezés után is. Ebből kifolyólag a tánccsoport egy alternatív megoldást választott magának és az országon belüli koronavírus szabályozásoknak megfelelően közös edzőtábort valósított meg az egyik közeli település táncosaival az esztelneki Hamuvirág Néptáncegyüttessel, amely hasonló hangnemben zajlott mint az anyaországi tánccsoporttal megszokott közös edzőtáborok, és hozzájárult a tánccsoport kapcsolatainak építéséhez. 2022-re ha a lehetőségek engedik újra az anyaországi barátainkkal szeretnénk megtartani az éves edzőtáborunkat.

A 2021-es év elején a megszorítások lazításával egyidőben a tánccsoport megvalósított egy 4 alkalomból álló táncházsorozatot amelyen a környékbeli tánccsoportok tagjai jelentek meg nagyszámban.

A jelenlegi pályázat keretén belül a kovetkezők valósultak meg:

-2021 január- április időszakban hivatásos oktató oktatásában sóvidéki  táncok elsajátítása, valamint a régi koreográfiák felelevenítése, ugyanakkor a 2021 augusztusában tartott közös edzőtábor alkalmával a táncosok még jobban el tudták melyíteni a sovidéki tájegység táncainak lépéseit;

-a tánccsoport által szervezett 4 táncház alkalmával élő népzenei kíséret biztosítása;

A felsorolt célkitűzések megvalósítása a tánccsoport folytonos fejlődését, és fennmaradását támogatták.

Elmondhatjuk, hogy a program elérte a célját hiszen hozzájárult a tánccsoport eszköztárának bővítéséhez, és szakmai fejlődésének elősegítéséhez.

A tánccsoport ez alkalommal is köszönetet mond a Csoóri Sándor alapnak