Csoóri Sándor Alap 2018-2019

Csoóri Sándor Alap 2018-2019

 

Az IKA Ifjúsági Egyesület keretén belül működő csernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport tevékenysége 2018 július – 2019 június időszakban is Csoóri Sándor Alap támogatásában zajlott.

A tánccsoport legfőbb célkitűzése a kárpát medence magyar táncdialektusainak, de legfőképp az erdélyi tájegységek táncainak elsajátítása, továbbadása valamint a nagyközönség előtt való bemutatása. Az előbb említettek mellett a tánccsoport tagjai azt vallják, hogy a legfontosabb az elődeink által ránk hagyott táncos és egyetemes hagyomány megélése és a mindennapjainkba való beépítése.

Hivatásuknak érzik a szórványban elő magyarság támogatását is, ezért élő kapcsolatot ápolnak Bákó, Brassó, Hunyad, Szeben és Fehér megyei települések tánccsoportjaival. Ennek megfelelően a tánccsoport saját rendezvénye az IKA-vári Néptáncfesztivál is a szórványban működő tánccsoportok valamint a székelyföldi tánccsoportok kapcsolattartására fekteti a hangsúlyt.

Az anyaországgal való kapcsolattartás is fontos szempont a csoport életében. Évente közös nyári edzőtábort tartanak a Sármelléki Tüskevár Táncegyüttessel, valamint részt vesznek testvértelepüléseik kulturális rendezvényein.

A program célja a tánccsoport tevékenységének segítése és szakmai fejlődésének biztosítása volt.

A program keretén belül sor került március - június időszakban a Háromszék Táncegyüttes hivatásos táncosainak oktatásában kalotaszegi és vajdaszentiványi táncok elsajátítására, a tánccsoport fellépésein, valamint az IKA-vári Néptáncfesztivál alkalmára elő népzenei kíséret biztosítására, a tánccsoport lány tánckarának kalotaszegi viselet készítésre valamint egy kiutazásra Zala megyébe, Sármellékre a Szüreti mulatságra.

Elmondhatjuk, hogy a program elérte a célját hiszen hozzájárult a tánccsoport eszköztárának bővítéséhez, és szakmai fejlődésének elősegítéséhez.

A tánccsoport ez alkalommal is köszönetet mond a Csoóri Sándor alapnak.